Színházi bérlet

Veres 1 Színház – Vajda Katalin: Anconai szerelmesek (zenés vígjáték)
2019. március 13., szerda 19:00 |  színházterem 
színházi bérlet

 

Az Anconai szerelmesek című zenés komédia a bemutatása óta eltelt húsz évben a legtöbbet és legtöbbféleképp játszott vígjátéka a hazai színpadoknak. Az olasz vásári komédiák legjobb hagyományait ötvözi a hagyományos magyar humorral és a hetvenes évek legismertebb olasz slágereivel.

A történetet a szerző egy Adria parti olasz kisvároska eldugott terecskéjére helyezi, ahol szerettei – volt és jelenlegi szeretője, valamint enyhén beszédhibás leánygyermeke – körében éli az idősödő amorózók életét főszereplőnk: Don Tomao. Ide érkezik a nézők alkalmi turistacsoportja, hogy megismerje Giovannit, a környék legpocsékabb kávéját főző cukrászát, Agnesét a panziótulajdonost, Luciát a dadogós lányt, és a velünk egyidőben érkező Viktóriát, aki honfitársunkként azért utazott ilyen messzire, hogy megtalálja elvesztett szerelmét, és születendő gyermeke atyját. Bonyodalomnak már ennyi is épp elég lenne, de menetrend szerint érkeznek az újabb és újabb szereplők, egy szerelmi bánatát élő gyakorló alkoholista, egy vándormuzsikus, aki nem bírja a közönséget és egy szerzetesnek öltöző fiatal lány. És ha maguktól nem keverednének eléggé össze a szálak, Don Tomao gondoskodik arról, hogy az elmaradhatatlan happy end előtt még bőven legyen min kacagnunk.

Az Anconai szerelmesek két óra felhőtlen szórakozás, némi cinkos összekacsintással, egy csipet erotikával és bőséges humorral nyakon locsolt nosztalgiával, azaz a legjobb kulturális koktél egy fárasztó nap utáni felüdüléshez.

Szereposztás:

Tomao Nicomaco: Bozsó József
Lucia (a leánya): Miklós Kriszta
Dorina (Tomao házvezetőnője): Fésűs Nelly
Luigi del Soro (vándormuzsikus): Dósa Mátyás
Viktória (magyar lány): Sári Évi
Drusilla (római lány): Steinkohl Erika
Lukrezio (egyetemi hallgató): Balogh Gábor
Giovanni (a cukrász): Pál Tamás
Agnese (panziótulajdonos): Zorgel Enikő
Idegenvezető: Janik László

Látvány: Varsányi Anna
Zenei vezető:Nyitrai László
Koreográfus: Bakó Gábor
Rendező: Szilágyi Annamária

 

Dátum:
2019. március 13., szerda 19:00
Helyszín
színházterem
Telefon:
031 590 08 13
Email:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Jegyárak
I. osztály: 15 €, II. osztály: 14 €

 

 
Városi Hivatal Városi Televízió Kortárs Magyar Galéria Dunaszerdahelyi Thermalpark Municipal Városi Rendőrség