Műsorarchívum

A Kárpát-medence legkülönlegesebb Árpád-kori templomai II.
2017. október 4., szerda 17:00 |  bábszínházterem 
egyéb rendezvény
A belépés ingyenes

 

Könyvbemutató.

A Dunántúl és a Csallóköz után a könyvsorozat második kötetében Németh Zsolt a Felvidék nyugati részének legkülönlegesebb alaprajzi és építészeti sajátosságokat mutató kilenc templomával foglalkozik, amelyekhez tizedikként egy dunántúli csatlakozik. A szerző, aki a fizika tudomány kandidátusa friss szemmel tekint ezekre az épületekre, és vesz észre rajtuk olyan jellegzetességeket, amelyek korábbi vizsgálói figyelmét elkerülték. Olyan szempontokat is bevon az elemzése körébe – például a templomok akusztikája vagy a fény mozgása bennük –, amelyek nem képezik részét a hagyományos régészeti kutatásoknak. Fokozott figyelmet szentel annak, hogy az első, eredeti épületet mikor és milyen célra emelték, ami főleg a körtemplomok esetében nem magától értetődő. A kiválasztott épületek tárgyalását a VI-XI. század Kárpát-medencei történetének áttekintése vezeti be, amely túlnyúlik a bölcsészettudományok kínálta látóhatáron és az ismert régészeti leletek alapján rámutat a fennálló történelmi kép fogyatékosságaira és ellentmondásaira. Külön fejezet foglalkozik a templomok szakralitásának kérdéskörével és azzal, hogy építőik világszemlélete miként tükröződik a kialakított formákban.

Németh Zsolt a tőle megszokott világos, közérthető stílusban sorakoztatja fel érveit. Gondolatmenete követését 64 kép és 34 ábra segíti. A könyv olyan templomokat von reflektorfénybe, amelyek, bár a határainkon kívül állnak jelenleg, a magyar kulturális örökség elválaszthatatlan részei, és nekünk is gondjukat kell viselnünk mind fizikai, mind szellemi értelemben. Szépek, különlegesek, gyógyító erejűek és mély tudást hordoznak az embernek a Mindenség rendjéhez való viszonyáról. E kiadvány, hasonlóan a szerző korábbi köteteihez, vezetőként szolgál ahhoz, hogy az Olvasó minél többet felfedezhessen és megélhessen mindezekből, hiszen őseink nekünk is építették őket. A könyv a szombathelyi B.K.L. Kiadó gondozásában jelenik meg.

 

Dátum:
2017. október 4., szerda 17:00
Helyszín
bábszínházterem
Jegy
Szabad belépés

 

 
Városi Hivatal Városi Televízió Kortárs Magyar Galéria Dunaszerdahelyi Thermalpark Municipal Városi Rendőrség