Műsorarchívum

Egészségklub - Szabó Szigfrid reflexológus előadása: Fogyás jojó effektus nélkül
2016. december 15., csütörtök 17:00 |  színházterem 
előadás | beszélgetés
Helyszínen

 

A Genius-díjas Szabó Sigfrid reflexológus reflexzónás talpmasszázzsal 1982 óta gyógyít Budaőrsön, saját bevallása szerint nagyon jó eredményekkel. Munkája során feltalált már egy gyógyfolyadékot, ami gipszlevétel után az izmok lazítására és egyéb mozgásszervi problémák, sérülések kezelésére használható. Betegei Magyarországról szinte minden megyéből voltak, Európából és a tengerentúlról is járnak hozzá. Folyamatosan új termékek ki- és továbbfejlesztésén dolgozik. Páciensei már több éve fogyasztják a Reg-Enor táplálék-kiegészítő folyadékot, méregtelenítő, tejfehérje oldatot - a visszajelzések alapján - eredményesen.
Mióta a reflexológiával, mint kezelési módszerrel megismerkedett, saját maga is csodálattal szemléli az eredményeket, melyeket el lehet érni segítségével. Életét azóta mások segítésének szentelte. Kezdetben főleg mozgásszervi problémákkal foglalkozott, majd saját problémái és a betegek változó igényei kapcsán fordult egyre inkább az emésztőrendszeri megbetegedések felé, későbbiekben a bőrproblémák ragadták meg a figyelmét. Fő tevékenységi körévé mára a termékfejlesztés és kutatás vált a reflexológiai praxisa mellett.

 

Dátum:
2016. december 15., csütörtök 17:00
Helyszín
színházterem
Telefon:
031 590 08 13
Email:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Jegy
Helyszínen váltható
Jegyárak
3 €

 

 
Városi Hivatal Városi Televízió Kortárs Magyar Galéria Dunaszerdahelyi Thermalpark Municipal Városi Rendőrség